Márokon a legtöbben a vasút alatti házat pájlandi kocsmaként vagy boltként ismerik. Kevesen tudnak viszont arról, hogy ez az épület volt Pájland első épülete, mely 1770-ben épült, azaz 253 éve. Akkor még a hercegszentmártoni (pájlandi) vadász háza volt és körülötte erdő borított mindent. Később az uraság Öreg pusztán jelölt ki egy házat a vadásznak, így a pájlandi erdészházból faluház, lakodalmas ház és kocsma lett. Ott tartották a lakodalmakat, ott főztek az épület előtti téren és rendezték meg a Maitanz fesztiválokat. A legkorábbi fénykép 1938-ban készült erről az épületről, ami Széna Béla által írt Márok könyvben is látszik. A ház a Közös Célért Egyesület tulajdonába került és a LEADER programnak köszönhetően újult meg. Az egyesület számára nagyon fontos volt, hogy a 253 éves épületet megóvja és amennyire lehet eredeti formájába állítsa vissza úgy, hogy új funkciókkal látjuk el. Az egyesület tagjai úgy döntöttek, hogy az épület a PÁJLAND HÁZ -1770- nevet kapja a pájlandiak tiszteletére. Az objektum így őrizni fogja a Pájland nevet ill. az egykori paraszti otthonok jellegét, a belső berendezéstől a használati eszközökig. Az egyesület a helyszínen bemutatja a régi falusi otthonok kialakítását, illetve különböző rendezvények szervezését is célul tűzte ki. Az épületben időről-időre workshopokat, kézműves műhelyeket, teadélutánokat, kiállításokat bonyolít le az egyesület.