A múzeum épületében  Kiss Géza, a névadó tudós-lelkész életét és munkásságát, valamint az Ormánság népművészetétismerhetik meg a látogatók. Az udvaron egy kis skanzen látható a vidék legjellegzetesebb épületeivel, köztük egy talpasházzal. A múzeum egyik termében az "Üdvözlet Sellyéről"című Bozsits József által összeállított helytörténeti jellegű kiállítás tekinthető meg, amely a legkorábbi sellyei vonatkozású fotográfiák keletkezési idejétől, Sellye várossá avatásáig villant fel epizódokat a település életéből.  

Az Ormánság mint néprajzi egység bemutatásából nem maradhat ki Kiss Géza munkássága, hiszen ő emelte be a köztudatba ezt a vidéket (mellszobra a múzeum bejárata előtt áll). Kiss Géza (1891-1947) Kákics református lelkipásztora volt. Legismertebb műveiben az ormánsági nép életével, tájnyelvével és az egykézés okainak elemzésével foglalkozott (Ormányság, 1937; Ormánysági szótár, 1952). A tárlat nagy része azonban tárgyi emlékekkel idézi meg a vidék néprajzát. Ezek közül kiemelkedik a viseletet bemutató anyag, a szőttesek, főkötők, tilángli (tüll) kendőkés egyéb ruhadarabokmellett fényképek idézik fel, hogyan viselték azokat az ormánságiak. A gazdálkodás (gyűjtögetés, halászat, földművelés, állattenyésztés) múltját, a jellemző építkezést és a lakáskultúrát ugyancsak eredeti tárgyak és fotók segítségével elevenítik fel. Külön termet kapott Lendvai Jenő sellyei kötélverő - egy kihalóban lévő mesterség egykori képviselője - hagyatékából berendezett tárlat. Több jellegzetes szerszám, például fonógép, mérleg, ágvezető, szedőfa, fonóhorog, fakerekű fonógép és szálazógép árulkodik arról, milyen sok minden kellett egy jó kötél elkészítéséhez.

Az udvari skanzenbanáll egy 1890-ben készült, Gyöngyfáról áttelepített harangláb. Az udvar hátsó része a XIX. század második felében lakott ormánsági porták mása. Itt látható a szoba – konyha - kamra beosztású csányoszrói talpasházmásolata. Ez 1968-ban épült, hagyományos technikával. A talpasházigazi építészettörténeti kuriózum. Úgy készült, hogy téglalap alakban négy talpgerendát helyeztek a földre. A sarkokra függőleges oszlopok kerültek, ezek tartották a koszorúgerendákat. A talpgerendák és koszorúgerendák közé karókat állítottak, közeit vesszővel fonták be, a vesszőfalat sárral tapasztották, és ez nyers állapotban simítható, faragható volt. Különlegessége abban állt, hogy szükség esetén a ház megemelhetővé, a talpgerendák alá helyezett görgőkkel pedig vontathatóvá vált. Erre a Dráva közelsége miatt volt szükség. A gazdasági épületekis a régi ormánsági fa- és favázas építkezés emlékei. A házhoz tartozik az ólaspajta, a szénatároló pajtában mezőgazdasági eszközök láthatók. A ház mellett méhes és gémeskút van, a portakerítésénél állították fel a Zalátáról átköltöztetett búzáskamrát. A nagycsaládok idején ez szolgált a fiatal házasok hálóhelyeként is. A parasztporta mellett egy kovácsműhelyis áll. Fábián Ödön kovácsmester drávacsehi műhelyének másolata - régi szerszámokkal, kész mestermunkákkal berendezve.

 A múzeum épülete, a kiállítás és az udvaron álló talpasház nemrég teljes felújításon esett át.