Dr. Futó László Pál, a múzeum tulajdonosa és igazgatója Pécsett született, ahol 1939-ben érettségizett a Széchenyi István gyakorló reáliskolában. Három évig portrérajzolást tanult Gebauer Ernő festőművész magániskolájában. 1943-ban a soproni József Nádor Műegyetemen erdőmérnöki oklevelet szerzett. Államerdészeti szolgálat közben több évig Pécs város erdőmestere volt. 1956 után doktori és magántanári oklevelet szerzett a zürichi technikai főiskolán. Szabadidejében foglalkozott az Anaglyph festészettel.
Zürichben saját képei számára galériát nyitott, ahol később megalapította a „Phanomen – Art” verlagot, majd kiadott egy könyvet a térhatású festészetről. Mint a zürichi főiskola nyugalmazott tanára, mint kettős állampolgár 1995-ben visszatért Magyarországra és szülővárosában, Pécsett telepedett le. Harkányban épített és berendezett egy múzeumot, ahol szeretné saját festményeit bemutatni honfitársainak.
A múzeumnak épült ház földszinti kiállítótermeiben a tulajdonos állandó életmű kiállítása látogatható. Az önállóan is teljes értékű műalkotások kétféle speciális szemüvegen keresztül nézve térhatásúvá válnak, s így láthatók itt három-, négy-, sőt a világon egyedülállóan öt- és hatdimenziós alkotások. A kiállító terem nagysága 130 négyzetméter.