Az egyesület jó pár éves működése alatt zászlajára tűzte, hogy a közösségi élet több területén aktív tevékenységet fejt ki. Az alapszabálya szerint őrzi a történelmi, néprajzi hagyományokat, elsősorban a német ajkú kisebbséghez és a magyar lakossághoz kapcsolódóan és ösztönzi a fiatalokat az egészséges, aktív életmód folytatására. Ennek érdekében számtalan program, rendezvény került már lebonyolításra, amelyeknek fókuszpontjában a tömegsport és hagyományőrzés állt, de rendszeresen kapnak életviteli tanácsokat a hátrányos helyzetű célcsoportok, akik részére az egyesület próbál kitörési lehetőségeket keresni többek között pályázatok útján. Emellett törekszik aktivizálni az egyéb civil csoportosulásokat, hogy azok is intenzívebb tevékenységet végezzenek a lokálisan élők érdekében. Az egyesület a Márok, Petőfi Sándor u. 5. cím alatt egy tájházat hozott létre LEADER pályázati forrásból, amely előzetes bejelentkezést követően bárki számára látogatható.